Na, itt is van a múlt héten említett film. Ki ne ismerné a régen nagy népszerűségnek örvendő Szupercsapat (The A-Team) című sorozatot?! Nekem még kedvencem is volt közülük Templeton 'Face' Peck hadnagy (Dirk Benedict) személyében. És milyen érdekes - most is az a karakter jön be nekem leginkább….
Nekem az a benyomásom az ő figurájáról, hogy azért formálták ilyenre, hogy a lányok is szívesebben beüljenek a párjaikkal egy 117 perces akciófilmre. Ilyen érzetem fordított vonatkozásban szokott lenni, pl. amikor egy romantikus vígjátékban Jennifer Aniston férfiszemeknek kellemes adottságaira is alapoznak a film készítői.
Annyi sikeres sorozatból készült már nagyjátékfilm (Starsky és Hutch, Charlie Angyalai, Charlie Angyalai 2., Szex és New York, Szex és New York 2.), hogy ez rég a levegőben volt.
A történet röviden annyi, hogy adott egy kivételes teljesítményekkel rendelkező csoport, melynek vezetője Hannibal Smith ezredes (Liam Neeson), ő bármilyen extra bevetésen megőrzi hidegvérét, és közben a legrafináltabb tervet is ki tudja találni győzelmükhöz. Egy korábbi incidens miatt megvádolták őket, ezért a parancsokra nem sokat adnak. Ténykedéseiket állandóan figyelemmel kíséri a katonai rendőrség nyomozója (Jessica Biel), és persze közelükben van rendszeresen a CIA egyik titokzatos ügynöke is (Patrick Wilson).
Az ezredesnek 3 embere van, akik közül az egyik kivitelezésben rendkívüli - Peck hadnagy (Bradley Cooper), a második, az a Murdock százados (Sharlto Copley), aki bármilyen szárnyakkal rendelkező gépet vezet, a harmadik pedig a verekedésben mindig profi Baracus őrmester (Quinton Jackson).
Sokan, nagyon sokat vártunk ettől a filmtől a korábbi sorozat és a jó szereposztás miatt, de azért remélem, nem csalatkozik senki hatalmasat. A változatosság miatt kellett így a nyáron a sok animáció és fantasy között egy férfiasabb akciófilm is a mozikba.
Én például filmnézés közben gyakran azon mosolyogtam magamban: ezek a férfiak minden slamasztikából aránylag ép bőrrel kikerülnek, és nem ám szimpla kis „akciócskákból”, mint aminek manapság az ilyen filmekben egy állig felfegyverkezett autósüldözés számít.
No, de nem ezért megyünk moziba, hogy olyat is lássunk, ami a valódi életben nem történhetne meg, vagy legalábbis nem így??