Az afrikai országok és népek kultúrájáról meglehetősen keveset tudunk. Nincs ez másképp Csáddal sem, ezért az én érdeklődésemet felkeltette a film története. Az Egy néma kiáltás (Un homme qui crie/A Screaming Man) című filmmel a rendező, Mahamat-Saleh Haroun komoly témát dogoz fel, ezért a hangulata is ezt tükrözi. Csád polgárháborús időszakát mutatja be, egy család életén keresztül. A családfő, Adam, akit korábbi sporteredménye miatt egyszerűen csak Bajnoknak neveznek (Youssouf Djaoro) egy luxushotel medencéjének úszómestere fiával együtt. Egyszerű, de aránylag boldog életet élnek. A Bajnok mindene a víz és a medence, így nehezen dolgozza fel a szállodán belül történő változásokat, aminek a következtében ő a sorompóhoz kerül, és a fia marad a medencénél. Így amikor a fiát elviszik katonának, mert ő pénzzel nem járult hozzá a lázadók elleni harchoz, nem is törekszik azt megakadályozni. Időközben egyre inkább befelé fordul és látja, nem jól cselekedett, és saját életét veszélyeztetve elmegy a fiáért, de segíteni már hiába próbál.
A film a Bajnok magába zárkózásán keresztül szól az elengedésről, a változás elfogadásáról és az önfenntartás közti őrlődésről, az apa-fiú kapcsolatban rejlő vetélkedésről és a megbánásról egy néma kiáltással.
Afrikai, csádi filmet nagyon ritkán láthatunk a hazai mozikban. Ez a dráma francia-belga koprodukcióban készült és tavaly Cannes-ban a zsűri különdíját nyerte el, ezért is juthatott el hazánkba. Ezért ez egy különleges lehetőség arra, hogy némi rálátásunk legyen erre, a számunkra kevéssé ismert területre. De persze ez nem közönségfilm, ezért inkább csak a művészfilmek kedvelőinek ajánlhatom.
