Végre egy olasz filmet is megnézhettem moziban. Ráadásul a Szeretők (Cosa voglio di piú) című filmben a nemzetközi területen is bizonyító színészt, Pierfrancesco Favinot is viszontláthattam. Akinek nem ismerős a neve, akkor segítek kicsit, hogy ő szerepelt például a hozzánk is eljutó Bűnügyi regény, A Szaturnusz gyűrűjében című olasz filmekben, de szintén őt láthattuk az Angyalok és Démonok, Éjszaka a múzeumban, Narnia Krónikái – Caspian hercege című filmekben is. Tehát én őt rendszerint erőszakosabb jelenetekben láttam eddig, de ebben az akcióktól mentes, szerelmi légyottokkal átszőtt szerepben is hitelesen alakított.
A történet teljesen átlagos, nem csak azért mert szeretőkről szól, hanem két teljesen átlagos élet összekapcsolódását mutatja be. Anna párja mellett nem is tapasztalja meg az igazi szenvedélyt, erre szeretője, Domenico ölelése közben jön csak rá. Ezután persze az első randit második és harmadik követi, hazugságok a házastársnak, ebédidőben bonyolított rövid, de intenzív találkozó, tikos randik, ezek teszik őket boldoggá, csak hát hamarosan felmerül, hogy egyikőjüknek ez nem elé.